Szerbia
Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása (1914. június 28. Szarajevó) olyan láncreakciót indított el, amelynek terjedését a nagyhatalmi érdekek és a végsőkig elmérgesedett ellentétek határozták meg. A Monarchia vezetői a birodalom szétdarabolását célzó orosz és pánszláv tervekkel szemben meg akarták erősíteni belső pozícióikat, illetve ki akarták terjeszteni befolyásukat a Balkánon. A fenyegetettség végleges elhárításában nem, de az erőviszonyok kedvező megoszlásában reménykedhettek: a katasztrófát csak háborúval vélték elkerülhetőnek. A fő szövetséges, Németország diplomáciája először óvatosságra intett, de a német vezérkar szerint Németország katonai készültsége 2-3 évvel megelőzte a franciákét és az oroszokét. A merényletet el nem halasztható alkalomnak tekintették, hogy kedvezőbb pozícióból vívhassák meg a háborút. Július 23-án báró Wladimir Gieslingen, az Osztrák–Magyar Monarchia belgrádi nagykövete ultimátumot adott át Szerbiának, amelyre a szerb kormány részben elutasítóan válaszolt. Az osztrák császár és magyar király ezután július 28-án hadat üzent Szerbiának. A mozgósított osztrák–magyar haderő parancsnoka Frigyes főherceg gyalogsági tábornok (1914. december 8-tól tábornagy), vezérkarfőnöke pedig Franz von Hötzerdorf Conrad gyalogsági tábornok (1915. július 23-tól vezérezredes) lett.
A 68. gyalogezred 1912 óta megerősített határvédelmi feladatot látott el Belgráddal szemben Zimonynál. A harcok július 29-én hajnalban kezdődtek, mégpedig úgy, hogy a szerbek a Zimony–Belgrád vasúti híd déli pillérét felrobbantották. Július 31-én a szerbek lőni kezdték a Dunán hajózó FERTŐ és JÓZSEF teherhajókat. Erre válaszul a Monarchia tüzérei augusztus 4-én lőtték a belgrádi erődöt, a Kalimegdánt. A 68. gyalogezred, párban a 38. gyalogezreddel, az érvényes hadrend szerint a osztrák–magyar 2. hadsereg 7. gyaloghadosztálya 14. dandárának alárendeltségében harcolt, és ez így is maradt a háború végéig, kivéve a hadsereg-besorolást, amely szükség szerint változott. A hadosztályt a 2. hadsereg galíciai frontra történő elszállítása után, ideiglenesen az 5. hadsereg (parancsnok: lovag Frank Liborius gyalogsági tábornok) alárendeltségébe osztották be. Az ezred parancsnoka november végéig Bakalarz Viktor ezredes volt.
Az ezred békelétszámába 1914-ben 85 fő tiszt, 1561 fő legénység és 6 ló tartozott. Az egység fegyverzetét 1895. M 8 mm-es szuronyos ismétlőpuska, tiszteknél kard és forgópisztoly alkotta. Mozgósítás után az étkezési létszám (4 zászlóalj, 12 század, 4 géppuskás osztag, 1 utászosztag, 1 jelentő lovasosztag, az ezredvonat és a zenekar) 4660 főre és 268 lóra emelkedett. Mindegyik gyalogos 100 db, mindegyik altiszt és utász 40 db töltényt kapott. Minden zászlóaljnál 4, kétfogatú század-lőszerkocsit rendszeresítettek, kocsinként 9450 tölténnyel (ez puskánként 40 db lőszert jelentett). Századonként 4 utászt föld- és famunkához szükséges szerszámmal látták el (2 csákány, 2 lapát, 2 fejsze, 2 balta, 1 kézifűrész, 4 különféle szerszámokkal ellátott szerszámtáska), illetve rajonként 1 db hegyes csákány, és a gyalogsági ásók is rendelkezésre álltak.
A 7. hadosztály (parancsnok: Kasimir Lütgendorf altábornagy) feladata a szemben lévő ellenséges arcvonal lövetése és a Belgrádnál lerakott, a Száva hajózását akadályozó aknák ártalmatlanná tétele volt. Az 5. hadseregnek augusztus 12-én reggel kellett a Drinán átkelnie és Valjevó, valamint Valjevótól délnyugatra a Felső-Kolubara irányába előrenyomulnia, s 17-ére a Valjevó–Rogacica vonalat elérnie.
Az első csatározások a 68-asok számára a Cigányszigetnél kezdődtek augusztus 12-én. A világháború első halottja Kovács Pál gyalogos (lásd külön), az első sebesült tiszt Knerler János százados volt. A 68. ezred Becmen, Jakovo, Boljevci felé nyomult előre. Szeptember 7-én elérte Silbacot, 14-én Asanját, 17-én Jarakot, majd a Száván átkelve, immár szerb területen, Sevaricét. 18-án Pricinovicnál kisebb harcokat folytatott, majd Metkovicig jutotti, ahol nyolc napig állóharcot vívott a védelemben lévő szerb csapatokkal.ii
A szerb hadsereg öt hadosztálya állt készen a támadó osztrák–magyar 5. hadsereggel szemben ezen a szakaszon: a Duna I., II. a Drina I., II. és a Morava hadosztályok. Szeptember 27-én állásaikat átadták a felváltásukra rendelt alakulatoknak és a Jevremovác–Sabác vonal keleti szegélyét elfoglalva készültek fel a támadáshoz.iii
Az egy hónapig tartó lövészárokharc után, október 28-án a 68/I. zászlóalj (parancsnok: Brillich Gyula alezredes)iv az ellenséget kivetette állásaiból, mire az Sabácig vonult vissza. A november 1-én 030-kor kiadott harcintézkedés azt a feladatot szabta,v hogy a 29. hadosztály foglalja el Sabácot, szállja meg keleti, délkeleti szegélyét, a 7. hadosztály maradjon általában jelenlegi helyzetében, de készen a 29. hadosztály támogatására. A 7. hadosztály ennek megfelelően a Stitar–Sabác utat szállta meg. A 38. gyalogezred Sokinnál, a 68. Majurnál állt, a 68/II. zászlóalj tartalékba került. A szerbek előre kiépített állásaikban nagy erőkkel, keményen védekeztek. November 2-ára virradó éjszaka a 29. hadosztály betört Sabác külső kerületeibe, erre Alfred Krauss altábornagy, hadtestparancsnok támadásba küldte a 7. hadosztályt is. A szerbek végül a sabáci méntelepnél lévő védőállásukat nagy veszteségek árán feladták. 2-án a 68/I. zászlóalj bevonult Sabácba.
Aznap este elrendelték a továbbtámadást Sabáctól délkelet felé, a 7. hadosztály számára Pricinovic irányába. A szerbek nemcsak a Misari-magaslaton, hanem a Begluk–Bara terepszakasz mögött is jól kiépített fedezékekben álltak. A hadosztály november 3-án 10 órakor ért a Sabác–Jevremovac országút közelébe, ahol hosszabb tűzharc kezdődött. A 38. gyalogezred elfoglalta az úttól nyugatra lévő szerb állásokat, a 68. pedig valamivel túl is haladta az országutat. Itt esett el Billich Gyula alezredes, az I. zászlóalj parancsnoka. A hadosztály csak ezután kezdte meg az előrenyomulást Misar és Pricinovic irányába. November 5-én a harctevékenység a hadsereg egész arcvonalán többé-kevésbé szünetelt. 6-án, a 6. hadsereg általános támadásának napján a hadsereg parancsnoksága elrendelte, hogy mindkét hadtest 5 órakor az egész arcvonalon erélyesen támadjon. A támadás fő súlyát a Sabác–Pricinovic közti magaslatok elfoglalása jelentette. Ennek érdekében a 68. ezredet ideiglenesen átadták az 57. gyalogdandárnak (parancsnok: Jozef Schön altábornagy). A támadás néhány száz lépés után összeomlott, mert a tüzérségi előkészítés gránátok hiányában srapnelekkel történt, ami a beásott szerb gyalogságnak kárt okozni nem tudott.
A szerb hadsereg november 10-én a ránehezedő állandó nyomás miatt megkezdte a visszavonulást Valjevó irányába, s az osztrák–magyar csapatok folyamatosan követte. A 68. gyalogezred ekkor visszakerült a 7. hadosztályhoz. Az erélyes üldözést a 7. hadosztály Jevrenovac–Cerovac irányába kezdte meg, s estére megszállta a Dobrova patak keleti partját. 11-én Skupljen–Jalovik–Krnic térségéig, 12-én a Umka–Debelo-magaslatig nyomult előre. A szigorú parancsok értelmében az alakulatok nem pihenhettek, amíg Valjevo térségét el nem érik: „Addig nincs pihenés. Az összes parancsnokok teljes erélyüket alkalmazzák, hogy a csapatokat odáig vigyék, még akkor is, ha nagyon sok visszamaradó lenne, okvetlen előre kell menni. Valjevo környékén aztán rendezkedés lesz.”
November 13-án a hadtestparancsnokság, mivel tudta, hogy előtte csupán egy szerb lovashadosztály áll, a 68-asoknak a Kolubara keleti partját tűzte ki menetcélként. Noha az előrenyomulás az igen rossz utak miatt lassan haladt, a szerb II. hadsereg helyzete kezdett reménytelenné válni. Sok volt a dezertálás, s a fegyelem is egyre inkább felbomlott. A 7. hadosztály folytatta az előretörést Osijanj–Begova Voda irányába. 14-én este a 68. ezred, támogatva az 1. népfelkelő gyalogezredtől, igyekezett az átkelést kierőszakolni az Ub patakon. 15-én este, egész napos harc után, a 68-asok Kalenicnál álltak. 16-án Potioerek táborszernagy a győzelem örömére parancsot adott ki: „Kilencnapi heves harc után egy igen szívós, számban fölényben lévő, majdnem bevehetetlen állásokban védekező ellenség ellen, 9 napi menetelés után úttalan hegységekben és feneketlen mocsarakon át, esőben, hóban és hidegben az 5. és 6. hds. vitéz csapatai a Kolubarát érték el s az ellenséget menekülésre kényszerítették. Ezekben a harcokban 8000 szerb katona esett foglyul és 42 löveg, 31 gp. és nagymennyiségű hadianyag a zsákmány. Pihennünk azonban, a nagy áldozatok és hatalmas teljesítmények árán szerzett eredmény dacára még nem szabad, a csapatok kimagasló szelleme azonban biztosítéka annak, hogy feladatunkat Legfelsőbb Hadurunk megelégedésére, hadseregeink dicsőségére és a haza javára diadalmasan fogjuk befejezni.”
A 7. hadosztály már 16-án este átkelőhelyeket keresett a Kolubara nyugati ágán. A folyót több helyen áthidalták és az utakat javították. A 38-asoknak sikerült a sérült, de gyalogos átkelésre még alkalmas skobalji hídon átkelve hídfőt létesíteniük. 17-én estére szinte az egész hadsereg átkelt a Kolubara keleti partjára. 18-án a 7. hadosztály Crljeni, Vreoci, Sakulja felé támadott. Baumgartner ezredes csoportjának azonban nehézségei támadtak, a 68-asok a Trija és a Crljenire vezető taligaút közötti szakaszon ugyan túljutottak, az átkelést tőlük délre megkísérlő 38-asok azonban nem. A vízszint egyre emelkedett, az utak használhatatlanná váltak a több napja tartó esőzések miatt. A hadosztály előrenyomulása 19-én nem folytatódott, sőt a hadosztályparancsnokság a 68-asok visszavételére gondolt, amit a hadtestparancsnokság nem engedélyezett. 20-án a 7. hadosztály Baumgartner ezredes csoportjával (68. gyalogezred, 12. népfelkelő ezred, 38/I. zászlóalj) kénytelen volt a további támadási iránynak nem megfelelő északnyugat-délkeleti irányban haladni, mivel a Crljeni környéki terület víz alá került. Breit József vezérőrnagy csoportja az időközben megépült fahídon a két 38-as zászlóaljjal és a 21. vadászzászlóaljjal átkelt, majd Beljanica felé fordult, mert a 68-asok balszárnyának biztosítása egyre sürgetőbbé vált.
Krauss Alfred altábornagy, hadtestparancsnok november 22-én ismét általános támadásra adott parancsot a Crljeni magaslatok ellen. Baumgartner ezredes csoportja azonban a 68-asokkal az élen nem jutott előre az erős ellenállás, de főképp a bal oldalról jövő ellenséges tűz miatt.vi Reggel 8 óra felé a 68. ezred két százada egy szerb előállást foglalt el és a visszavetett ellenséget az országútig üldözte. 11 óra tájban egy ellentámadás a 12. népfelkelő ezredet és a 68. ezred részeit kivetette, azonban a 68. ezred tartaléka és a 38. ezred egy zászlóalja a kiinduló helyzetet ismét helyreállította. Treus ezredes Stepojevác irányában támadó csoportja (38. gyalogezred, 21. vadászzászlóalj) szintén elakadt. November 24-én a hideg tovább fokozódott, este nagy havazás állt be. 27-ig minden térnyerés nélkül heves csatározások folytak. Ezután háromnapos pihenő következett, mivel az utánpótlást csak igen nehezen tudták biztosítani a harcoló csapatok részére. A támadás november 30-án tervbe vett folytatására már nem került sor, mert a szerbek éjjel elhagyták állásaikat. A 68-asok azt az utasítást kapták, hogy minden erővel követni kell az ellenséget, s az egész hadosztály vonuljon a Turija pataktól északra lévő területre. A kombinált hadtest kapta december 2-án azt a parancsot, hogy az állományába tartozó 68. gyalogezreddel együtt most már Belgrád irányába nyomuljon előre, és rajtaütéssel foglalja el azt. A péterváradi csoportot egyidejűleg arra utasították, hogy az esetleges támadást Zimonyból tüzérségi tűzzel támogassa. Belgrád azonban már nem védekezett, a várost harc nélkül sikerült megszállni.
December 3-án az 5. hadsereg részére új támadási irányt jelöltek ki: Semederovó és Pozsarevác térségét kellett birtokba vennie. 5-én az ezredet Ripanytól délre Bábé, Koszmáj, Rogaca térségében találjuk. Időközben a jelentős erősítést kapott ellenség ellentámadást kezdett, ám a 7. hadosztály tovább támadott Koszmáj irányába. A terv szerint két népfelkelő ezred megszállva tartja a kiinduló állást, a 68. ezred a karbantartott út felől, a 38. pedig a Koszmájt és Kosuticát támadja. A 38/I. és IV. zászlóalj 7 óra tájban már az 520-as magaslaton volt és a Koszmáj keleti lejtőjén teret nyerve délben bevette a csúcsot. A 68. gyalogezred támadása azonban az Ornice-magaslat elfoglalására nem vezetett eredményre.
December 9-én az 5. hadsereg támadását beszüntették. Letowsky tábornok, hadosztályparancsnok parancsára megkezdődött az általános visszavonulás. A 68. gyalogezred visszavonulását az I. zászlóalj fedezte 10-én hajnali egy óráig. Az ezred 13-án Ripanjon át az Avala hegyre vonult vissza, s 14-én a hajnali órákban ért a Topcsider és Kumodrázs közötti hídfőállásba. Elrendelték Belgrád kiürítését is.vii A 68-asok Banjicán, majd 14-én Belgrádon át Zimonyba érkeztek vissza. Az ezred három hét pihentetés és feltöltés után átvezénylésre került a galíciai frontra.
