3. tétel: Itália
1917. február 12-én az ezredet Itojanovban bevagonírozták, s az Isonzó frontra irányították. 17-én érkezett Lazára, ahol kirakodott, gyalogmenetben Merzére,i majd 26-án Ikofilba érkezett. A 7. hadosztály az 5. hadsereg alárendeltségébe került. A hadosztályparancsnok eligazítást tartott a tiszti állomány számára, amelyben felhívta a figyelmüket a hadszíntér sajátosságaira. Egy intézkedést is kiadtak: „Fontos, hogy a rendkívül élénk ellenséges repülőtevékenység miatt, mind az állásokban, mind a tartalék viszonylatában, sőt még hátrább is, mindenki a legnagyobb elővigyázatosságot tanúsítsa. Takarás, álcázás tehát nélkülönözhetetlenül szükséges.” A védelemhez alapvetően fontos állások ekkor még gyakorlatilag nem léteztek, csak egymásra rakott kövek, kőrakások képezték a fedezéket, hiszen a sziklás talajban lövészárok kiépítése szinte lehetetlen volt. Március 12-én megalakították a menetoszlopokat és az ezred elindult a frontra. Március 22-én Velikodobra érkezett, ahol már javában folyt a készülődés a közelgő olasz offenzíva elhárítására.
1915. április 2-től 13-ig a 68. ezred a Hermada-vonalban kialakított állásrendszerben teljesített szolgálatot. Az április 13-tól pihenőben töltött idő után hadosztálytartalékba került. Május 1-ig minden időt a karsztvidék sajátos harcmodorának megismerésére és a kiképzésre fordította.ii E célra a basovizai gyakorlóteret bocsátották felváltva a csapatok rendelkezésére. A hadosztályt hegyi ütközetvonattal látták el. Minden század 3 élelmezési, 4 főzőládás málhás- és 3 vízhordó állatot kapott. Május 14-22. között az ezred az állásokban várta az olaszok támadását. 11-éig a 68. ezred arcvonalszakaszán különösebb esemény nem történt, a zászlóaljak 10 naponként váltották egymást. A harctevékenység főleg abban merült ki, hogy az olasz támadó állások előretolási kísérleteit az ezred katonái meghiúsították. 7-étől azonban az olasz tüzérség tevékenysége felerősödött és minden jel arra mutatott, hogy a fő támadás mégis az 5. hadsereg sávjában várható.
Az olasz haderő a hosszú tél alatt rendkívül megerősödött. 1917 tavaszán jelentős nyugati hadianyagot és fegyverzetet kapott, 16 új hadosztályt állított csatasorba, további 6 pedig kiképzés alatt ált. Nehéztüzérsége négy, közepes tüzérsége kétszeresére nőtt.
1917. május 12-én 28 olasz hadosztály indult támadásba a Hermada–Tristelj vonal áttörésére. Az olaszok mintegy kétszeres túlerőt képeztek. A harcok kezdetben nem érintették a 7. hadosztályt. 14-én megkezdődtek a gyalogsági támadások, egyelőre főleg a XXIII. hadtesttől északra, a Zagora-szakasz, a Monte San Gabriele és a Monte Santo ellen. A 19-éig ismétlődő támadások nem értek el számottevő eredményt. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem ez az olaszok fő támadási iránya. 21-22-én teljes csend volt, ám 23-ára virradóra, éppen amikor a zászlóaljak váltottak, megindult a nagy erejű olasz támadás, kezdetét vette a 10. isonzói csata. A Hermada-irányt a jobbszárnyon a 10. hadosztály, középen a 7. hadosztály, a balszárnyon a 16. hadosztály védte. A 14. dandár (parancsnok: Falkhausen Richard tábornok) az arcvonalban a következőképpen helyezkedett el: a balszárnyon a 38/IV., ettől jobbra a 38/II., majd a 68/III. és a 68/IV. zászlóalj állt. A dandártartalékot a 68/I. zászlóalj képezte a 235-ös magassági pontnál, a 68/II. pedig hadosztálytartalékként Komarjenál és a 247-es magassági pontnál került kikülönítésre. A heves tüzérségi előkészítés után indított gyalogos rohamot az olaszok 7 támadó hullámban hajtották végre. Elkeseredett harcban áttörtek a 10. és a 7. hadosztálynál, és súlyos veszteségeket okoztak a szívósan védekező 68/III., IV., és 38/III. zászlóaljaknak. Ekkor vetették be a tartalékot, amely csak némileg javított a helyzeten. A 68/I. zászlóalj vakmerő ellenlökéssel betört az ellenség sorai közé, s még az első vonalon is túljutott. A 38/I. zászlóalj is derekasan küzdött, ám csapatainkat a Jamianótól északra lévő magaslatokra szorították vissza. A támadások 24-én, 25-én és 26-án makacsul ismétlődtek, 27-én – pünkösdkor – azonban némi szünet állott be. Az olasz támadások ezután már csak a szárnyak irányában folytatódtak. A súlyos harcok a 68. gyalogezred III. és IV. zászlóalját szinte teljesen felőrölték. Az ezred e négy nap alatt 87 tisztet és 2374 legénységi állományú katonát vesztett halottakban és sebesültekben. 28-án az egész 7. hadosztályt kivonták a Hermada-állásból, helyét a felváltására rendelt 9. hadosztály foglalta el. A rövid pihenők egyikében Auguszta főhercegasszony megszemlélte a sokat szenvedett ezredet. A szemle után a 68-asok bevagoníroztak és pihentetésre, feltöltésre Divacsányba indultak.
Június 2-án IV. Károly király szemlélte meg az ezredet és megelégedéssel szólt a jászkun bakák háborús teljesítményéről, majd kitüntetéseket és jutalmakat adott át a személyi állomány részére. A 10. isonzói csatában tanúsított hősiességéért Kopp Ferenc zászlós, Palásti Sándor őrmester és Farkas Sándor szakaszvezető (ő már Galíciában is kiérdemelte ezt) Arany Vitézségi Érmet kapott.iii
