2. tétel: Galícia
1915. január 10-én a 68. gyalogezred a szerbiai Volkanban bevagonírozott, 12-én elindult Budapestre, majd 14-én Homonnára, onnan gyalogmenetben 20-án Nagybereznára érkezett. Január 14-én megalakították a Szurmay-csoportot (40. honvéd hadosztály, 75. honvéd gyalogdandár, 128. gyalogdandár, 8. lovashadosztály, 1. népfelkelő lovasdandár, parancsnok: Szurmay Sándor altábornagy), amelybe a 68. ezred az orosz fronton végig tartozott. Ebbe a csoportba osztották be a 7. gyaloghadosztályt (parancsnok: Letowsky tábornok) a 14. dandárral (parancsnok: Baumgartner tábornok) és a 68. gyalogezreddel. (parancsnok: Bischitzky Szigfríd ezredes).
Az orosz 8. hadsereg (parancsnok: Alekszej Kalegyin altábornagy) ekkor visszavonulóban volt a Stinszka hegyen át Sianiki–Turka irányában. Január 18-án Szurmay altábornagy a 7. hadosztályt Ledomér–Takácsi körzetébe rendelte. Az általános támadási terv szerint a hadosztály 71. dandára az 1034-es–785-ös magassági pont–Malomrét vonalában leköti az ellenséget, míg a 14. mint csoporttartalék, Sóslakon át az Ung völgyében követi a harccsoportot. Az alakulat január 20-án Révhely–Kisberezna térségében felváltotta a Sóhát–Sóslak közötti gerincet biztosító csapatokat. 25-éig tartalékban volt, 26-án hajnalban felváltotta a nagy hidegben és hóban elfáradt 128. dandárt. További intézkedés szerint a 7. hadosztály zöme elérte az Uzsoki-hágót. Az északi csoport azonban a nehéz terep és a hóakadályok miatt lemaradt, és az éjszakát a Csorma-domb és Kinczky Bukowski közötti hátgerincen töltötte. 27-én a 7. hadosztály elfoglalta a Szczawinkat, valamint az attól északnyugatra fekvő magaslatokat. Itt az ezred 27-éig pihenőt kapott, amire igen nagy szükség volt, mivel az utánpótlás a nehéz terepviszonyok és a magas hó miatt nem tudott időben utána menni.
A Szurmay-csoport január 30-ig visszafoglalta az Uzsoki-hágót, és a Moldawska-Wysockó–Turuzki–Tarnawa vonalon helyezkedett el. 30-án parancsot kapott, hogy az orosz védelmi vonalat Plank altábornagy és Mina ezredes csapataival együtt délről karolja át. A Szurmay-csoport támadási irányaként Turka volt megjelölve. A 68-asok a 14. dandár többi részével mint csoporttartalék Tarnawa térségében gyülekeztek. Február 1-én az ezredet Byczok–Tureczki ellen vetették be, de a kemény ellenállás miatt feladatának csak részben tudott eleget tenni, és súlyos veszteségeket szenvedett.i A 7. hadosztály másik ezrede, a 79. az orosz tüzérségi tűz és a fagyások miatt 50%-os veszteséget szenvedett. Ennek következtében az egész hadosztályt 15-óra körül kivonták, majd átirányították Szczawinka–Byczok körzetébe. A kivonás után a 68. gyalogezred Beniowra került.
Február 2-án az orosz gyalogság Jaworow irányában előreszivárgott, ami azt a benyomást keltette, mintha Szczawinka magaslat ellen támadásra készülne. Erre Szurmay altábornagy a tartalékban lévő 68. és a 78. ezredet a magaslat mögé vonta vissza. 3-án hajnalban, a köd leple alatt a Byczok-magaslaton és attól délre sikertelen támadást indított, ezért visszahúzódott és beásta magát. A támadást a 18 fokos hideg és a metsző szél is bénította.
A január 22-e óta vívott harcok és a súlyos veszteségek miatt a Szurmay-csoport a támadást a maga erejéből folytatni képtelen volt. Megsegítéseként a német 3. hadosztály (parancsnok: Alexander Linsingen gyalogsági tábornok) átkaroló beavatkozása jöhetett számításba. A német Déli Hadsereg parancsnoksága ezét hadosztályának már február 3-án azt a parancsot adta, hogy egy ezredét Mochnatén át az 1013-as magassági pont–Maguera-magaslatra különítse ki, zömével pedig Tuvhokkán át törjön előre, majd a Szurmay-csoport előtti orosz arcvonal átkarolására Dolzikira nyomuljon előre.
A Szurmay-csoport arcvonalszakaszán február 5-ig teljes nyugalom honolt, sőt az oroszok az elővédeket is bevonták a fő védelmi vonalba. 7-én az oroszok lekötése érdekében a 7. hadosztály kisebb osztagokat előre küldött Butelka irányába. 7-én és 8-án a 7. és a 40. hadosztály előrevetett osztagai eredményt nem értek el, viszont az orosz tüzérségi tűztől érzékeny veszteségeket szenvedtek. A német hadosztály támadása a derékig érő hóban és a 20 fokos hidegben hamarosan elakadt. 10-én Szurmay altábornagy úgy látta, hogy csoportjának nagy kiterjedése és a magas veszteségek miatt, valamint mivel a német hadosztály, amelytől támogatást várt, szintén védekezésre szorult, döntést elérni nem lehet. A további támadást beszüntette, és az állások alapos kiépítését rendelte el. A fontosabb hadműveletek egy időre áttolódtak az északi frontra.
Március 5-ig a Szurmay-csoport frontszakaszán viszonylagos nyugalom honolt. 5-én a hadsereg-parancsnokság utasította Szurmay altábornagyot, hogy Sokolikin és Tarnawán át támadjon, és az oroszokat kösse le: „ott, ahol azt a felfokozott tüzérségi tűz hatása lehetővé teszi, arcban is igyekezzék előre jutni.”ii A parancsnok úgy határozott, hogy a Tureczkitől nyugatra lévő, valamint a Sokolikitől keletre és északra lévő orosz állásokat támadja meg. Ezen belül a 7. hadosztály a 68. és a 79. gyalogezredével, valamint a 128. dandárral, összesen 10 és fél zászlóaljjal Byczok irányába támadjon, majd az állások elfoglalása után északra fordulva, a 873-as magassági pontnál sodorja fel az oroszok védelmi vonalát. A március 7-ére virradóra elindult támadás azonban csak itt-ott járt helyi sikerrel. A felderítések során kiderült, hogy az oroszok jelentős erősítést kaptak, tehát a csoport a feladatát teljesítette még úgy is, hogy az előtte lévő állásokat elfoglalnia nem sikerült. Március 9-én hajnalban orosz ellenlökés érte az ezredet, amely állásaiban szívósan kitartott. 12-én a hadosztálytól a 68-asokat, más alakulatokkal együtt, Beniowa–Bukowiec térségébe irányították. Bischiktzy Szigfríd ezredes új beosztást kapott, Schnetzer Ferenc ezredes került a 68-asok élére.
Március 13-14-én az ezred a hadsereg-parancsnokság tartalékát képezte, majd 19-én ideiglenesen Lieb tábornok csoportjához került mint csoporttartalék, azzal a paranccsal, hogy 22-én a 873-as magassági pont irányában történő támadásban részt vegyen. Azonban 20-án kora reggel az oroszok támadni kezdtek, mégpedig nemcsak a 33. hadosztály északi szárnyán, ahogyan arra számítottak, hanem egész arcvonalán. Ez megzavarta a 22-ére tervezett saját támadás előkészületeit. Az ejtett foglyok elárulták, hogy az orosz ellenlökést kilenc gyalogezred 25.000 katonája hajtotta végre. 21-én este báró Lütgendorf altábornagy kiadta a 22-ére szóló támadási intézkedését, mely szerint a 68-asoknak Tarnawa körzetéből támadva kellett a 873-as magassági pont–819-es magassági pont vonalában lévő orosz állásokat elfoglalniuk. Az akció támogatására csak 6 hegyi ágyú állt rendelkezésre, valamint a támadás napján délig beérkezett 4-6 tábori ágyú. A 68. ezred három zászlóalja Tarnawa felől a keleti 819-es magassági pont irányában támadott, míg egy zászlóaljat a 873-as magassági pontnál lévő orosz állások ellen vezényelték. A 68-asok azonban a rendkívül erős elhárító tűzben csak kb. 300 lépésre közelíthették meg az orosz állásokat, támadásuk délben elakadt. A hadsereg-parancsnokság, értesülvén arról, hogy a Przemyślből ezzel egy időben indított kitörés nem sikerült, az erődöt Kusmanek Hermann gyalogsági tábornok feladta. Ennek folytán a hadtest számára elrendelték, hogy a csapatok maradjanak az elfoglalt helyzetükben, a 68-asok pedig kerüljenek vissza Szurmay altábornagy csoportjába Beniowa–Bukowiec körzetében.
Március 27-ig viszonylagos nyugalom volt, ám ekkor az V. hadtestet nagy erejű orosz támadás érte. A veszteségek pótlására, a kimerült zászlóaljak felváltására a 14. dandárt, a 68. ezreddel ideiglenesen a 33. hadosztályhoz rendelték. Az ezred ezért 26-án Ligetesre, 27-én Ustrzyki–Wolosatere menetelt. Ez a szakasz volt talán a legnehezebben megközelíthető része az arcvonalnak. Bár a térképen a Fenyvesvölgy vasútállomásról kiinduló utat „taligaútnak” nevezték, a valóságban a Kiesvölgy–Wolosate közötti útszakasz nem volt kocsizható, és málhásállatra való átrakással kellett pótolniuk a két pont közötti forgalmat.
Március 30-án az ezred átvonult a Halicz–Wilki–Polonina–Carynska gerincállásba. Az egész hadseregre igen nagy nyomás nehezedett, az orosz 8. hadsereg nagy erőkkel támadott a teljes frontszakaszon. A Szurmay-csoport 7. és 40. hadosztályát és a teljes V. hadtestet érintő visszavonulás irányát az Ung völgye felé jelölték ki. Szurmay altábornagy szerint ez az út csak könnyű országos járművekkel volt járható. 31-én a 33. hadosztály utóvédjét a Wolosaty völgyében utánuk nyomuló ellenség megtámadta és Berezkynél visszavetette.
Április 1-én a Kiesvölgy–Wolosate terepszakasz biztosítása miatt az V. hadtest jobbszárnyát képező 33. hadosztályt a Szurmay-csoportnak rendelték alá. Egyedül ez a csoportosítás tudta tartani állásait, a visszavonulás útját így tartották nyitva. A hadsereg-parancsnokság ekkor elrendelte az Uzsoki-hágó kiürítését. Ezt Szurmay altábornagy helytelenítette, és személyesen fordult a 2. hadsereg parancsnokához, Eduard von Böhm-Ermolli gyalogsági tábornokhoz, hogy ne kelljen azt végrehajtaniuk. Végül a visszavonulást mégis kénytelenek voltak elkezdeni. Elrendelték a tüzérség és a lőszerkészlet egy részének hátravonását, a csapatokat azonban meghagyták állásaikban. Szurmay jelentette, hogy majd 3-án hajnalban szállja meg a második utóvéd-állást Halicz–Bukowsy–Uzsok térségében, és csak 4-én vonul vissza. Ennek feltétele az volt, hogy a 33. hadosztály, benne a 68-asokkal, 3-án estig tartsa Bukowe Berdót és 4-én se hagyja el Wolosate környékét. Április 3-án estére már csak a Szurmay-csoport volt orosz területen, a német Déli Hadsereg alárendeltségében.
Április 5-én a Határhegyre rendelték a 68-asok két zászlóalját, két tüzér üteggel megerősítve, hogy legkésőbb 6-áig létesítsen kapcsolatot a 128. dandárral. Az oroszok célja, a valószínűleg 6-án kiadott utasítás szerint, Zboró–Varannó–Csap–Huszt vonalának elérése volt. Az orosz 8. hadsereg 6-án felzárkózott az új védelmi állásokra, megkísérelte áttörésüket, s 7-én is folyamatosan támadta a védelmet. A hadsereg-parancsnokság az állások tartására utasított. A 68. ezred arcvonalán például az I. zászlóaljat (parancsnok: Kovacevic őrnagy) a Ceremchán – kétméteres hóban – hadosztályerejű támadás érte, amit nagy veszteségekkel, de visszavertek.iii Az orosz offenzíva, amely mint „húsvéti csata” vált ismertté, lassan kifulladt, és 10-ére az egész arcvonalon megszűnt. A Szurmay-csoport új állása az 1133-as magassági pont–Ceremcha-délnyugat–Fenyvesvölgy–Viharos–Felsőrosztoka vonalon húzódott, a helységeket középen kettészelve. Szurmay altábornagy az Uzsoki-hágó 1915. április havi sikeres megvédéséért a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét bárói ranggal és az „uzsoki” előnévvel érdemelte ki.iv
Bár az összehangolt, átfogó támadások az orosz Délnyugati Hadseregcsoport részéről 1915. április 8-a után egyelőre elmaradtak, helyi erőkkel folyamatosan nyugtalanították az osztrák–magyar 2. hadsereget. Az április 15-ével beállt enyhébb időjárást kihasználva, 21-24-e között ismét a Szurmay-csoportot érte támadás, amely az Ung völgyébe vezető műutat és vasútvonalat célozta, mivel ott húzódott a hadtest legfontosabb utánpótlási vonala. A Szurmay-csoport ekkor a német Déli Hadsereghez tartozott. Április 25-éig sikerült az orosz betörést elreteszelni. A 68. gyalogezred 21-éig tartotta a Ceremhca-hegyet, majd két zászlóaljával Kiesvölgybe vonult, hogy az orosz túlerő elöl ott visszavont frontszakaszt visszavegye. 25-én elcsendesedtek a harcok, végre lehetett hajtani a kötelékek rendezését, és átcsoportosítását.v Schnetzer Ferenc ezredes, az ezred parancsnoka április 25-én új beosztást kapott, helyette Kovacsevics Viktor ezredest nevezték ki.
A harcok során a 68-as bakák az egyéni hősiesség számos példáját adták. Maga a hadtestparancsnok, Szurmay altábornagy írta le emlékirataiban: „A 68. közös Rodich-ezred egyik bakája mint figyelő volt este a drótakadályok előtt, orosz földön. Az előterepen egy fabódé résein átszűrődő kis világosságot látott és hangos beszédet is hallott onnan. Odalopódzkodott és 12 oroszt pillantott meg egy asztal körül, amint a lócákon üldögéltek és beszélgettek. Puskáik a sarokba voltak állítva. Rövid elhatározással felrántotta az ajtót és szuronyt szegezve »hore rukit« kiáltott, mintha legalább 20 ember állna még mögötte. A muszkákat pedig, akik rögtön felálltak, és kezüket felemelték, egyenként kiléptette a bódéból és fogolyként behozta. A fegyverekért azután külön küldött ki. Az ezredparancsnokság azonnal jelentette telefonon az esetet és kérte a hős kitüntetését. Meg is kapta az elsőosztályú ezüst vitézségi érmet, melyet még aznap éjjel kivitt egy lovas tábori csendőr azzal a paranccsal, hogy »reggel ünnepélyes keretek között feldíszítendő a kitüntetéssel a vitéz. Ha lehet, én is kijövök.«”vi
Május 8-án a figyelők megállapították, hogy az oroszok elkezdték csapataik hátravonását. Az üldözést a 7. hadosztály 8-án déli 12 órakor kezdte meg Halics–Tarnica-tető irányában, és a sötétség beálltáig birtokba vette azokat. 9-én a 7. hadosztály (13 zászlóalj, 7300 puska) Wolosate térségében támadásra készült, s 10-én átvette a Turka–Uzsok műútig terjedő arcvonalszakaszt. 11-én éjjel elfoglalta a Szainskie Tarnawskie-gerincet és megtisztította azt az orosz utóvédektől. Szurmay altábornagy 12-én 730-kor adta ki a további üldözésre szóló intézkedést Turka–Wolcze irányába.vii Az utánpótlás szállítása nem okozott gondot, mivel a csoportparancsnokság 12-én estig az Ung völgyében futó vasútvonalat Sokoliki állomásig, majdnem a küzdőkig helyreállíttatta. A 7. hadosztály 13-án este 9-re, kisebb harcokkal elérte Topornyicát. Ekkor esett el Haltenberger százados és Vadas hadapród.
A 14. dandár, a 68-asokkal csoporttartalékként Isaje és Jawora között tartózkodott, és a 40. dandárhoz zárkózott fel. Május 17-én a Szurmay-csoport támadást indított Neudorf–Mihalowice irányába. A támadást lelassította, hogy nem állt rendelkezésre elegendő tarack és tüzérségi lőszer (a tarackok csak 19-ére virradóra érkeztek be). Ugyancsak 19-én vonult be a Szurmay-csoporthoz a X. menetzászlóalj, amely harctéri tapasztalatokkal rendelkező tisztek irányítása alatt 9 heti kiképzésben részesült. A 68-asokhoz a várva várt legénység Jankovics százados vezetésével érkezett meg. Az ezred létszáma az előírt hadilétszámnak még így is csak a fele volt.viii Aznap, 19-én folyamatosan lőtték az igen jól kiépített orosz állásokat, de előre nem jutottak. Május 23-án megindult a támadás Stryj ellen. A 68/III. és IV. zászlóalj Schmid őrnagy parancsnoksága alatt a Drohobycz–Stryj vasútvonaltól délre, Gejeroz–Letnianka irányába támadott. Az I. és a II. zászlóalj csoporttartalékot képezett, s a 21. vadászzászlóaljjal a 14. dandár parancsnokának irányítása alatt az ún. „lökő csoportot” alkotta. A szolnoki gyalogezred elfoglalta a Studeny-majort, de a kitűzött támadási célt a csoport egész arcvonalán nem sikerült elérni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy egész nap egyetlen foglyot sem ejtettek. Itt esett el Forinyák főhadnagy, valamint Ratics és Forgács hadnagy. A sikertelenség annál feltűnőbb, mert a német Déli Hadsereg nemcsak tüzérség, de gyalogság tekintetében is erősebb volt, mint a szemben álló orosz 11. hadsereg négy-öt hadosztálya. Az áttörés lehetséges lett volna, ha a hadsereg-parancsnokság valóban támadási tömböket alakít ki (súlyt képez), ám ehelyett minden hadtest egyenként támadott, a fő támadó csoportosítás pedig szánalmasan gyenge volt.
Május 27-31. között a csoport arcvonalán tűzharc bontakozott ki. A 7. hadosztály, tüzérségi lőszer és tartalékok híján védelemre szorítkozott. 31-én a csoport támadási irányát Gaje Wyznén át Medenice felé határozták meg úgy, hogy súllyal a jobbszárnyon áttörve, sodorja fel az orosz vonalak nyugati részeit. 19 óra körül a 14. dandár elfoglalt egy orosz támpontot és 600 foglyot ejtett, valamint 3 géppuskát zsákmányolt. A támpont elfoglalásában különösen a 68/III. zászlóalj tüntette ki magát, amely közvetlenül arcból rohamozott.
A 7. hadosztály június 1-én Litynia általános irányban nyomult előre, ezen belül a 68-asok feladata Gajaoz vasútállomás birtokbavétele után a hátráló oroszok Letnáig való követése volt. A hadosztály mindössze 5000 puska felett rendelkezett (20.000 helyett), ezért szükségessé vált a mintegy 10 km-es arcvonal lerövidítése, és egy kikülönített támadó csoport kialakítása. Ezen felül Szurmay altábornagy utasította a 40. hadosztályt, hogy a 14. dandárral szemben lévő orosz védelmet átkarolja. A Szurmay-csoport a május 17-től június 1-ig tartó harcok alatt 238 tisztjét és 7178 katonáját veszítette el, ebből 144 tiszt és 4600 fő legénység megsebesült vagy hősi halált halt.
A 68-asok június 2-áig birtokba vették Krynicát, Medenicét és Radaliczet, majd 6-áig rövid pihenőt kaptak, csoporttartalékot képezve a 21. vadászzászlóaljjal. 6-án az I/68. zászlóalj Kovacsevics őrnagy, a III/68. Jankovich százados parancsnoksága alatt támadást kezdett Radelic, illetve Horuskó ellen. Erősítésként melléjük rendelték a 38. gyalogezred részeit, a 11. vadászzászlóaljat és egy aknavető osztagot. 8-án Szurmay altábornagy folyamatosan jelentette a német Déli Hadsereg parancsnokának, hogy arcvonalát több hadosztálynyi erő támadja, sőt 9-én hajnali 2 órakor váratlanul sűrű orosz rajvonalak jelentek meg a 7. hadosztály előtt, s azt meglepve, behatoltak az árokba. Bár a hadosztály az arcvonal legnagyobb részén hősiesen kitartott, az oroszok Medenicénél és Litynianál helyi sikereket értek el. Ezt kihasználva, virradatkor az említett két helyről kiindulva a hadosztály egész arcvonalát felsodorták. Az ezred számára megkezdődött a lassú visszavonulás, először Königsauig, majd Krynicáig. Ezalatt esett el a III. zászlóalj parancsnoka, Schmid Rudolf őrnagy is.ix Az ezred veszteségei iszonyatosak voltak. Tizedikén már csak két zászlóalj maradt, Mohr és Jankovich századosok parancsnoksága alatt.
Június 14-én Falkhauser Richárd ezredes személyében új ezredparancsnok került az alakulat élére. A visszavonulás során a hadosztály a június 4-i vonalig hátrált, de félő volt, hogy a további orosz előretörés miatt még hátrább kényszerül. 17-én Linsingen gyalogsági tábornok elrendelte a Szurmay-csoport felváltását a Bothmer-hadtest által, valamint Lisiatyscére vonulását. A felváltás után, 18-án reggel az oroszok elkezdték kiüríteni állásaikat. A 7. hadosztály ekkor ismét megkezdte az előrenyomulást, 19-én újra elérte a Styr folyó nyugati partját, ám az oroszok a hidakat felégették. A hadosztály még aznap virradatkor átkelt a folyón, majd a part mentén biztosító orosz osztagok gyors visszavetése után Zdzarki északi végének magasságában a hídépítéshez fogott.
A Szurmay-csoport június 20-án visszakerült a 2. hadsereg kötelékébe. Június 20-án a hadosztályt felváltotta az I. hadtest. A váltás megkezdése előtt azonban mind az I. hadtestet, mind a 7. hadosztályt (parancsnok: Dáni tábornok) orosz támadás érte. Ez három 68-as zászlóaljat éppen akkor ért, amikor azok a zdzarki szűkebb hídfő megszállására a sötétség leple alatt részben már megindultak. A hátrahagyott utóvédet az oroszok legázolták. A harcok 22 óra körül értek véget, ekkor nyílt lehetőség a rendezetlen csapatrészek gyülekeztetésére.x Csak ezután váltották fel a 68-asokat, akik a menetparancs értelmében északra, Lemberg felé meneteltek. A város 10 hónap után, 22-én szabdult fel. A 68-asok június 23-án bevonultak Lembergbe. A lakosság, nem tudván, hogy magyar ezred jön, először „Hoch Ausztriá!”-t kiáltott, de miután kiderült, hogy a jászkun gyalogezred vonul előttük, hangos „Éljen a Magyar!” kiáltásokkal köszöntötte a fáradt bakákat.
Az ezred két hét pihenőt kapott, amire igen nagy szüksége is lett volna, hiszen egyebek mellett pótolni kellett volna a megfogyatkozott legénységet és fegyverzetet. Ehelyett azonban, már 25-én délben kivonultak a városból, és 27-én támadást intéztek Dziedziellow ellen. Rövid harc után kikergették a falut védő oroszokat és a falu keleti határánál védelmi állást foglaltak. E harcban esett el Kronhauser hadnagy és kapott halálos sebet Gósa százados, akit a 2. gyalogezredből vezényeltek át ideiglenesen.
Július 2-ra virradó éjszaka az ezredet végre kivonták az arcvonalból, és Bendiuhára irányították rövid pihenőre. Menet közben érte utol a régen várt utánpótlás: Christó főhadnagy menetszázada, majd Bokros kapitány zászlóalja. Július 4-én a 7. hadosztály elfoglalta új megindulási körletét, felváltva a német 25. tartalékhadosztályt. A Szurmay-csoport 4. lovashadosztálya a konstantúwkai középső védőkörletet, 7. hadosztálya a csatlakozó északi szakaszt Dab magasságáig, 79. dandára a déli, illetve a Konstantówka és Zubowmosty közötti arcvonalat vette át. 8-ától a Szurmay-csoport az osztrák–magyar 1. hadsereg alárendeltségébe került (parancsnok: Paul Puhallo táborszernagy), amely 8 gyalog és 3 lovashadosztály erővel rendelkezett. 12-én az 1. hadsereg parancsnoksága kidolgozta a támadási terveket, miszerint 17-én a fő támadási irány: Horodlowice–Szychtory. A főtámadást végrehajtó Szurmay-csoport 14-én 5890 puskával, és 25 könnyű löveggel rendelkezett. 16-án déltől a 7. hadosztály zöme Wojslawice körzetéig nyomult előre, 17-ére a megáradt Bug folyó keleti partjára vetette vissza az oroszokat Pieczygóry és Szychtory között. Ezeken a falvakon túl a Bug keleti oldala már orosz terület volt.
A csapatok döbbenten látták, hogy az oroszok mindent felégetnek és megsemmisítenek a visszavonulás során. Az átkelést nem csak a megáradt folyó, hanem a szakadó eső is erősen hátráltatta. Az orosz védelem hatékony volt, a meredek keleti partot drótakadályokkal látták el, sőt még a folyóba is telepítettek akadályokat. Július 19-ére virradóra kedvező fordulat állt be, az oroszok feladva állásaikat a Bug partján, váratlanul visszavonultak. Hajnali 3-kor a 68-asok egy zászlóalja áthajózott, és a Zdzarky északi végében létesített szűk hídfőben biztosította a hídverést.xi Az oroszok még aznap éjjel ellentámadást intéztek, pontosan akkor, amikor a 68. ezred három zászlóalja megszállta a hídfő környékét, így a hátrahagyott gyenge leplező osztagokat legázolták. Az ezred a starogródi híd irányába húzódott vissza, és a Zdzarkytól északra lévő magaslaton tudott megkapaszkodni. Az oroszok 22 óra után nem folytatták a támadást, így az ezred zavartalanul összeszedhette részeit. 20-án a 68-asok a kecskeméti 38-asokkal együtt tartalékban maradtak. Lényegében 31-éig a csoport arcvonalán nyugalom honolt, sőt, a 7. hadosztállyal szemben lévő orosz IV. lovashadtestből kivonták a gárda-lovasdandárt, ami azt jelentette, hogy egyhamar nem is fognak támadni. Puhallo táborszernagy kitüntető dicséretben részesítette a Szurmay-csoportot. Különösen a 7. hadosztály magyar ezredeit dicsérte meg 19-én tanúsított derekas magatartásukért.
Augusztus 1-én hajnalban az orosz csapatok megkezdték a visszavonulást a Bug keleti partjáról, azonban a 7. hadosztály előtt csak délután kezdték meg a kiürítést. A 68-asok a 38-asokkal együtt elfoglalták a Zabolotcky és Litowiz közötti magaslatokat. A nap folyamán az 1. hadsereg nyugodtan folytathatta az elrendelt átcsoportosítást, így a 7. hadosztály jobbszárnyától Poturzycáig terjedő arcvonalat a 46. Landwehr-hadosztály szállta meg. 5-én a 7. hadosztály arcvonalával szemben az oroszok kora délelőtt Kol. Gurówot, később Kol. Zygizmundowkát, majd délután Iwaniczyt és Drewinit önként feladták. A 7. hadosztály ekkor megállt, mivel feladata a Luga folyó mentén kialakított állások és hídfők biztosítása volt augusztus 25-ig. Ezt az időszakot az 1. hadsereg feltöltésre használta, ami igen nehézkesen történt. Az egész hadsereg ellátását Belzre kellett alapozni, miután ez a helység volt a vasúti szállítások végső állomása. Innen Krystynopolon át Sokalig csak éjjel használhatták a vasutat, mert a Bug menti folyószakasz az orosz tüzérség tüze alatt állt. Sokalon túl a térképen szereplő vasút még nem készült el. A helyzeten lóvontatású vasúttal segítettek, így naponta 400 tonna anyagot szállíthattak. Az ezen felül naponta szükségelt 200 tonnát kocsioszlopon kellett a rendeltetési helyére szállítaniuk.
Augusztus 28-án az ezred harc nélkül átkelt a Luga folyón, majd előrenyomult Poryck, Kuty, Wojmin, Korsiew, Gorka irányába. Szeptember 1-én elérte a Styr folyót, amelyen harc nélkül átkelt. 2-án előretört Pianéig, az erdő nyugati szélén rövid pihenőt tartott, majd 17 órakor laza rajvonalba kezdte meg az előrenyomulást az erdő keleti szegélyéig, ahová csak sötét estére ért oda. Rövid pihenő után, hajnali 3-kor felújította a támadást a hepehupás, nehéz, felderítetlen területen. Először a II. zászlóalj indult meg, de csakhamar erős, mint utóbb kiderült, szintén támadni szándékozó orosz csapatokba ütközött. A völgy csakhamar véres kézitusa színterévé vált. A fél órás korytoi ütközetben esett el Christo Miklós hadnagy és Sturm Elemér főhadnagy. Mire kivilágosodott, a 68-asok beásták magukat. Másnap, 4-én erős összpontosított tüzérségi tűz érte az ezred védőkörletét, de komoly veszteségeket nem okozott. 5-én és 6-án már nyugalom volt, sőt 7-én az ellenség visszavonult. Az ezred, az oroszokat üldözve, Rowno irányába vonult előre, és 11-én elérte Moszkowot.
Szeptember 12-én az ezredet Boszkiewicayra vonták előre, ahol a 7. hadosztály nagyobb szabású támadásra kapott parancsot, ám végül csak a III. zászlóalj intézett helyi jellegű támadást, Rodowo ellen. 15-én az ezred a Szurmay-hadtest tartaléka volt. 16-án megkezdődött az általános visszavonulás a Styr folyó partjára,xii ahol a védőkörletet Krasnoje–Stawrow között jelölték ki. Az oroszok heves ágyútűzzel próbálták megtörni a védelmet, de sikertelenül. Az elhárító harcokban különösen a I. és a III. zászlóalj tüntette ki magát.
Szeptember 26-án az oroszok ismét visszavonultak, ám a 68-asok végig a nyomukban voltak. Még aznap este Torgowiczánál ismét átkeltek a Styren. Másnap délelőtt az ellenség megállt, és ágyútűzzel zavarta az előrenyomulást. A 68-asok 27-én este rajvonalban, heves tüzérségi tűzben Kol. Malewankától Kol. Moszkowcziznáig jutottak előre. Az oroszok ott szeptember 3-ai állásaikban védekezhettek. A 68-asok viszont szintén elérhették szeptember 3-án kiépített állásaikat, és megkezdhették a téli állások kiépítését. Október 7-ig még járőrharcok sem voltak az ezred állásai előtt, így sikerült kialakítaniuk az összefüggő lövészárokrendszert, srapnelbiztos fedezékekkel és többsoros drótakadállyal.
Október 6-ról 7-re virradó éjjel a 38. gyalogezred érkezett a 68-asok baloldali szomszédjának felváltására. Ők még nem ismerték eléggé a terepet, így egy meglepetésszerű orosz támadás teljesen váratlanul érte őket. Csak a tartalékban lévő 68/III. zászlóalj bevetése mentette meg a helyzetet. A támadás után a terepszakasz előtti drótakadálysort tizenötszörösére növelték, és megérkeztek a várva várt fényszórók is. Decemberben kialakították a modern, már gránátbiztos fedezékeket is. Az ezred a karácsonyt és az újévet is ezekben a fedezékekben töltötte. E viszonylagos nyugalom idején kapta meg Várkonyi hadnagy az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem mellé az Arany Vitézségi Érmet.
A 68. gyalogezred 1915/1916 telét a 2-es számmal jelölt körzetben töltötte. A térkép Winter András tartalékos hadnagy hagyatékából került a szolnoki Damjanich János Múzeum birtokába.
1916 januárjában megérkeztek az ezredhez az aknavetők és a kor egyik legmodernebb fegyverének számító lángszórók. Felállították az ezred úgynevezett „portyázó osztagát”, a Jagdkommandót, amelynek parancsnoka Moser Hans hadnagy lett.
Az idő enyhülésével az oroszok egyre inkább közelebb ásták magukat a védelmi vonalakhoz. Az állóharc kezdetén, októberben 800-1600 lépésnyire voltak egymástól, de április közepére ez a távolság 300-500 lépésnyire csökkent. Az orosz előállás a 68-asok jobbszárnya előtt húzódott 300 m hosszban. A 7. hadosztály parancsnoksága ennek elfoglalására adott parancsot. A feladat végrehajtására a 4. századot és a Jagdkommandót jelölték ki. Április 29-én éjjel az 5. század, rövid tüzérségi előkészítés után rohamot intézett az orosz állás ellen. Rövid, hősies küzdelem után elfoglalta az árkot és 180 fő oroszt, tisztjeikkel együtt fogságba ejtett. Miután a parancs az árok megtartására is vonatkozott, a főállással összeköttetést próbált teremteni. Sajnos az összekötő árkok reggelre nem készültek el, így az orosz ellenlökés minden hősiesség ellenére visszavetette az ezredet. Csak kevés 68-asnak sikerült visszajutnia saját állásaihoz. Ebben az ütközetben halt hősi halált Hirsch Gyula hadnagy és Horváth Andor hadapród is. Május végéig már csak helyi jellegű vállalkozások zajlottak a térségben, ugyanakkor a hazai és a külföldi sajtó folyamatosan emlegette a várható nagy orosz offenzívát.
Alekszej Bruszilov orosz lovassági tábornok, aki 1916. március 17-től az orosz Délnyugati Hadseregcsoport parancsnoka volt, június 4-én 4 hadseregnyi erővel, 573.000 katonával kezdte meg a várt támadást, amely Bruszilov-offenzíva néven vonult be a hadtörténelembe. Egy ismeretlen magyar baka vagy honvéd (az előbbi a közös Hadsereg katonája volt, az utóbbi a m. kir. Honvédségé) az orosz tömegrohamok láttán ekkor találta ki a mai napig közismert „gőzhenger” kifejezést.
Június 4-én megkezdődött a szokásos orosz tüzérségi előkészítés, amely mintegy két órán keresztül zajlott. A 68-asoknak csak az I. zászlóalja feküdt a tüzérségi tűzben. A II. és a III. zászlóalj dandártartalék volt, s csak később vetették be a bal szomszéd 38. gyalogezred támogatására. A katonák bíztak szinte várszerűen kiépített állásaikban és új fegyvereikben. Június 6-án azonban megérkezett a visszavonulási parancs, mivel az oroszok Lucknál áttörtek. Az ezred mindjárt az állások elhagyása után rövid utóvédharcba bonyolódott, ezután azonban nyugodtan folytathatta a visszavonulást, s még aznap este Podgajcynál átkelt a Styren. Torgowica körül, Topule és Lucziczy környékén, sokszor közelharc árán 10-éig lassította az orosz támadást, s 11-én a Lipa folyón átkelve sikerült megállnia. A folyó déli partján, Nowostaw és Holatyn helységek mentén ásta be magát. 12-én kinevezték a 68. ezred új parancsnokát, Krause Lajos alezredest, a 69. gyalogezred addigi parancsnokát. Az I. zászlóalj parancsnoka Diendorfer Sándor őrnagy, a II. zászlóaljé Phoser Lipót őrnagy, a III. zászlóaljé Szíj Antal őrnagy, a IV. zászlóaljé Zalán Antal őrnagy volt.
A 68. ezred számára 16-án elkezdődött a lipai harcok időszaka. A ezred reggel 9-kor kezdte meg támadását, az I. zászlóalj Holatyn, a II. Nowostaw, a IV. Lipa községnél lépte át a folyót. Elsőnek a IV. zászlóalj támadott, és 1015-kor érte el a magaslatot. Az oroszok itt helyezték el a tartalékot, így Zalán őrnagy visszavonhatta zászlóalját a folyó mögé. A 15. század azonban nem vonult délre a hídon vissza, hanem jobbra kitért és így a támadó oroszokat oldalról tűz alá vette. Ekkor Zalán őrnagy rohamot vezényelt, és a zászlóalj többi részével az ellenállást legyűrve elfoglalta azok állásait. Közben az I. és a II. zászlóalj elfoglalta a keleti partot uraló magaslatokat. Ezen a napon az ezred 3 tisztet, és 500 katonát ejtett fogságba. 17-én az ezred tovább üldözte az oroszokat, és estére elérte a támadási célként megjelölt Zabcze és Smykov községeket. 18-án azonban, felsőbb parancsra, Smolowa helységig vonult vissza. 20-án a 14. dandár parancsnokának utasítására ismét támadott, a nowostawi hídfőtől északra lévő magaslati pont ellen. Kezdetben nem tudott teret nyerni, mivel az oroszok is ekkor próbálták meg a hídfőt elfoglalni. Csak Zalán őrnagy IV. zászlóaljának átcsoportosítása után sikerült a saját támadást elkezdeni. A vállalkozás sikerült, sőt a zászlóalj engedélyt kapott az elfoglalt állások megtartására. A III. zászlóalj a bal oldali magaslatot támadta. Az összecsapás hajnali 3 órakor ért véget, a 68-asok diadalával, akik 250 foglyot ejtettek. 25-én megkezdték az elfoglalt állások kiépítését, amit csak időnkénti ágyútűz és néhány kisebb csatározás zavart meg.
Június 29-én az ezred ismét előrenyomulásra kapott parancsot, Zabczéig és Smykowig. A 68-asokhoz balra a 38. gyalogezred, jobbra a német Marvitz-seregcsoport csatlakozott. A 30-án 030-kor indult támadás során az II. és a IV. zászlóalj érzékeny veszteségeket szenvedett az orosz oldalazó tűz miatt. A mellettük harcoló csapattestek sem jutottak előre. 19 órakor a megerősített I. zászlóalj próbálta áttörni a vonalat, azonban néhány perc alatt 50 hősi halottat és 204 sebesültet vesztett, így kénytelen volt a támadást abbahagyni. Július 1-én a németek heves tüzérségi előkészítés után kezdtek támadást. Az elkeseredett harc délig tartott, az oroszok ekkor kezdtek visszavonulni. A harcba bekapcsolódó 68-asok estére 1 tisztet és 250 legénységi állományú orosz foglyot ejtettek. Július 3-án az ezred ismét elérte Mihalowkát, de a szárnyak fedezetlensége miatt újra vissza kellett vonulnia a Lipáig.
A 3. hadsereg beérkezése, valamint Erdély védelme miatt – hiszen Románia hadba lépése ekkor már elkerülhetetlennek látszott – átcsoportosításokra került sor. Az 1. hadsereg Erdélybe került, arcvonalát a Marwitz-seregcsoport és a 2. hadsereg között osztották szét.
Augusztus elején az orosz 11. hadsereg déli szárnya Zalosce irányában az osztrák–magyar 2. hadsereg déli szárnya ellen támadott. A 7-éig tartó csata olyan heves volt, hogy az arcvonalat mintegy 20 km szélességben vissza kellett venni. A Bruszilov-offenzíva augusztus végére ugyan kifulladt, de nagy veszteségei ellenére igen jelentős sikert hozott az Antant számára, hiszen augusztus 27-én Románia is hadba lépett. A román északi hadsereg igen lassan tudott előrehaladni, ezért az orosz 8. hadsereg szeptember 15-én ismét támadta a Szurmay-hadtest vonalát. 21-éig tartó rohamai azonban sikertelenek maradtak.
A románok nagyszebeni katasztrofális vereségének hatása alatt Bruszilov október 1-től 5-ig ismét támadásra küldte csapatait. A Szurmay-hadtestet ez idő alatt 17-szer érte eredménytelen, óriási veszteséggel járó támadás.xiii A fronton ezután nyugalom honolt, így az ezred egészen november 10-ig tartalékban volt.xiv November 18-án az ezred ismét a frontvonalba került Vidomkánál, majd 20-án Boroezvénél és 27-én Kalicsán. December 2-tól 1917. február 10-ig Kolomeában hadosztálytartalékot képezett.
